logo

Burik Gábor

A Zene szeretetében


Önéletrajz

Burik Gábor,magyar orgonista. 1991-ben szegény családba született Kóspallagon. Anyja Labuda Ágnes Margit(1960-2005) főállású anya, apja Burik Ferenc(1956-) esztergályos, munkanélküli.

Már gyermekkorában szeretett volna hegedülni, de szülei nem engedték. Úgy gondolták, nincs tehetsége a zenéhez, mert még soha, senki sem foglalkozott a családban zenével. Később kiderült, hogy az üknagyapja volt a falu kántora, de így sem kezdhetett el zenélni. Az általános iskolát Kóspallagon kezdte 1998-ban. 2004-ben édesanyja súlyos betegsége miatt átköltöztek Sárisápra, és ott folytatta tanulmányait. Édesanyja papnak szerette volna adni, ezért az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumba akarta beíratni, de ezt már sajnos nem érhette meg. Szándéka szerint Gábor, az esztergomi Ferences Gimnáziumban tanult tovább és itt találkozott a zenével. Eleinte csak énekkarba járt. Kis idő után kezdett el érdeklődni egyre jobban az iránt amit éneklek. Így elhatározta(2007-ben), hogy megtanul kottát olvasni. Röviddel ezután különös, mély benyomást tett rá az orgonazene és elkezdett orgonálni, egyenlőre csak magától. Egy hónap után kántorizált önállóan az első szentmisén és ezután a zenében már nem volt megállás. Egyre jobban érdekelte az orgona és annak bonyolult szerkezete. Pár hónappal később találkozott Baróti István művész úrral, aki azonnal felkarolta és tanítani kezdte. Felkészítette az alapokról a középfokú zeneművészeti szakközépiskolára. 2009-ben beiratkozott az esztergomi Zsolt Nándor zeneiskola magánének tanszakára. Itt magánéneket Dunai Évánál, zongorát Kiszely Deborahnál tanult. 2010-ben felvételt nyert a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona tanszakára, ahol jelenleg is tanul, Elekes Zsuzsa növendékeként. A Harmat Artúr Központi kántorképzőt kitűnő eredménnyel végezte 2012-ben.

Hazánkban egyre több helyen ad orgonahangversenyt jótékonysági célokra, de szerepelt már Németországban, Hollandiában, Szlovákiában és Erdélyben is. Közreműködésével több orgona felújítása is megkezdődött. Legemlékezetesebb koncertjei Amszterdam, a pécsi belvárosi templomban, a békéscsabai római katolikus templomban, a budapesti I. kerületi Szent Anna templomban és az Esztergomi Főszékesegyház orgonáján voltak.

FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.